Morrígan, a csaták hollója

Üdvözöllek, kalandor!

Képzelj el egy vidéket, ahol a lakomán a király mellett helye van a költőnek, és ahol egy druida szavára egész sereg torpanhat meg a folyóparton. A harcosok számontartják őseik tetteit, a vendéget megilleti a tűz melege, az esküt pedig akkor sem lehet könnyedén félretenni, ha már senki sem emlékszik rá, miért tették. Az erdők mélyén áldozati kövek állnak. A dombokon régi sírhalmok emelkednek, amelyekhez az emberek nappal sem szívesen mennek egyedül.

A kelták földjén az istenek közel vannak. Nevüket születésnél, betegágy mellett és csata előtt is egyaránt kimondják. Akad, akitől bő termést remélnek, mástól gyógyulást vagy kedvező szelet.

Hozzád akkor fordulnak, amikor ölni készülnek, és attól félnek, hogy maguk is meghalnak. Nem csupán részt veszel a harcokban: te döntöd el a harcosok sorsát, és a halált is előre jelzed.

Te vagy Morrígan, a háború és a végzet istennője.

Hollóként szállsz a hadba vonulók fölött. Alattad egy fiatal harcos az övére kötözött talizmánját igazgatja, mellette az apja lépked. A fiú győzelmet kért tőled; az apja csak annyit, hogy élve hazavihesse. Hallottál már ilyen fohászt. Tudod, milyen hangon mondják ki azok, akik még sosem álltak pajzsfalban, és azok, akik túlságosan sokszor.

Ismered a csatamezőket. Láttad a királyokat az első sor elé lovagolni, aztán láttad némelyiküket menekülni is, amikor megfordult a küzdelem. A holtak között maradsz, miután a győztesek hazatértek. Felismered az arcokat, amelyeket korábban a jóslataidban láttál, és hallod azokat is, akikhez emberi fül már nem halhat meg.

Mindez hozzád tartozik. A madáralak, a csaták ereje, a jövő felvillanó képei olyan természetesek számodra, mint a halandóknak a lélegzet.

Hamarosan mégis nélkülük kell boldogulnod.

Gollach, egy ősi fomori, csapdába csal, és elragadja isteni hatalmadat. A nevedet nem veheti el. Emlékeidet sem törölheti ki. Pontosan tudni fogod, ki vagy, amikor a folyó kövein fekve megpróbálsz föltápászkodni, és a sérült térded nem tart meg.

Hiába hívod majd a hollóalakot. Hiába keresed egy közeledő idegen arcán azt, amit korábban a sorsából ismerhettél. Várnod kell, amíg odaér, és eldöntened, megbízhatsz-e benne.

Aki egykor a csaták kimenetelét fürkészte, most azon kényszerül gondolkodni, kibírja-e a következő összecsapást.

Innen indul az utad. Vissza kell szerezned elveszett hatalmadat, és el kell jutnod ahhoz, aki megfosztott tőle. Gollach azonban nem vár rád tétlenül. Amit elragadott, arra mások fogságát építette: holtakat tart vissza, harcosokat kényszerít újabb küzdelemre, és hamis jövendölésekkel táplálja azok reményét, akik képtelenek elengedni a veszteségüket. Amikor a saját erőd nyomát követed, közéjük vezet az utad.

Hogyan bánsz majd velük?

Egy sebesült ellátása időbe kerül. Az élelem, amelyet odaadsz, később hiányozhat a tarisznyádból. Ha megállsz meghallgatni valakit, megtudhatsz tőle valamit, amire szükséged lesz — de az is lehet, hogy olyasmit kér tőled, amit nem akarsz megtenni. Nem mindenki mond igazat, és nem mindenki tudja, mibe keveredett. Figyelned kell arra, hogyan beszélnek, mit hallgatnak el, és mit tesznek.

Régi ismerőseid is akadnak ezen a vidéken. Az istenek szemében még mindig Morrígan vagy, bár most már te is elfáradsz az úton, és vérezni kezdesz, ha megvágnak. Lesz, aki segítséget nyújt; más számonkér valamit, amit te régen elfeledtél. Jelenlétük nem ment meg a választástól. Gollachhoz neked kell eljutnod, és azt sem dönthetik el helyetted, milyen árat vagy hajlandó fizetni érte.

Ebben a könyvben te irányítod Morrígan lépteit. Te választod ki, merre indul, kinek hisz, mikor harcol, és mikor próbál szót érteni azzal, aki elállja az útját. Döntéseidre később is emlékezni fognak. Egy megmentett fogoly segítségedre lehet, egy visszautasított kérés után pedig hiába számítasz ugyanarra a jóindulatra.

Különösen ügyelj az eskükre. A geis természetfeletti erővel bíró kötés: amikor vállalod, magadra veszed a feltételeit is. Lehet, hogy könnyűnek tűnik igazat ígérni vagy tiszteletben tartani a vendégjogot. Az igazi próba később érkezik, amikor az igazsággal elveszíthetsz valakit, vagy éppen a házigazdád áll közéd és a célod közé. A kötést megtarthatod, és meg is szegheted. De a következményeket mindkét esetben vállalnod kell.

Három isteni aspektusodat keresed: a HOLLÓ, a VÉR és a JÓSLAT erejét. Te döntöd el, melyikért indulsz először. A visszaszerzett madáralak olyan helyekre juttathat el, ahová gyalog nem érnél; a VÉR ereje a küzdelemben segíthet; a JÓSLAT pedig megmutathatja egy veszély közeledtét. Ahogy visszatérnek a képességeid, más lehetőségek közül választhatsz. Teljes isteni hatalmadhoz azonban Gollach kötését is meg kell törnöd.

Ez a kaland számozott fejezetpontokból áll, de ezeket nem egymás után kell elolvasnod. Mindig csak ahhoz a fejezetponthoz lapozz, amelynek számát az előző szöveg a választásod, egy próba vagy egy dobás eredménye alapján megadja. Ha például azt az utasítást kapod, hogy lapozz a 127. fejezetponthoz, keresd meg a 127-es számot, és onnan folytasd a történetet.

Ne olvass bele a köztes vagy későbbi fejezetpontokba, mert ezek olyan eseményeket és lehetőségeket is felfedhetnek, amelyekhez a kalandod során még nem jutottál el.

Közben vezesd a kalandlapodat, és jegyezd fel mindazt, amire a szöveg utasít. Egy megszerzett tárgy, egy megismert név vagy egy megtartott eskü később éppolyan fontos lehet, mint az, hány sebet bírsz még elviselni.

Készíts elő három hatoldalú kockát, ceruzát és radírt. A következő oldalakon megismerheted a harc és a próbák szabályait, az eskük működését és visszaszerezhető képességeidet. Ha előkészítetted a kalandlapodat, lapozz tovább és vesd bele magad a kalandba!

A KALANDOD KEZDETE

Hajnalban még öregasszonyként térdeltél a gázló kövei között. Ősz hajad a víz fölé csüngött, felgyűrt ujjad alól sovány, ráncos kar nyúlt elő. Véres ruhák hevertek körülötted a köveken. Éppen egy lenvászon inget mostál. Ahányszor a folyóba merítetted, vér oldódott ki belőle, és vörös szalagokban sodródott tovább a kövek között. A harcosok akkor értek az átkelőhöz.

Az első férfi megtorpant. A mögötte jövők majdnem nekiütköztek. Pajzsán vörös vadkan domborodott. Sokáig nézte a kezedben tartott inget, aztán a saját gallérjához nyúlt.

Mindkettőt ugyanazzal a kék fonállal szegték be.

– Kié az a ruha? – kérdezte.

Felemelkedve kicsavartad az inget. A nyakánál hosszú szakadás tátongott.

– A tiéd – felelted kurtán.

A férfi elsápadt.

– Akkor, ha itt az idő, ne késlekedj – ezzel megigazította vállán a pajzs szíját, aztán belegázolt a folyóba. Társai követték, és egyikük sem nézett rád. Tudták, kit láttak. Apáik meséltek nekik a gázló mosónőjéről, aki véres ruhákat mos azoknak, akik nem élik túl az eljövendő csatát. Addig talán maguk sem tudták, elhiszik-e a történeteket. Ám aznap reggel megtudták.

Te vagy Morrígan, a csaták hollója. A háború, a sors és a halál istennője. Királyok mondják ki a nevedet, mielőtt hadba vezetik túathjuk harcosait. Druidák áldoznak neked, amikor a közelgő ütközet végkimenetelét fürkészik. Asszonyok könyörögnek hozzád férjeik és fiaik életéért, mert tudják, hogy a csata végén te döntöd el, kik térnek haza, és kiket hagysz a hollóknak. Hallod őket. Mindig hallottad őket.

A vörös vadkanos harcos délben az első sorban küzdött. Láttad, ahogy félreüti egy lándzsa hegyét, és helyet nyit maga mellett egyik társának. A következő döfést már nem tudta kivédeni. A vas a torkába fúródott. Térdre zuhant. Mire a pajzsfal hátrált, arccal a vízbe bukott. Most is ott fekszik. Csakhogy valami nincs rendben. A csata délutánra véget ért, a holtak mégsem felelnek neked.

Nem érzed a parton fekvő férfit, akiről már leszedték a fegyvereit. Nem érzed a kövek közé szorult fiút sem. Látod a testüket, de a túlvilágra távozó árnyukat nem.

És nem csak a holtak hallgatnak.

A közeli házaknál asszonyok várják a sebesülteket. Egy szekér közeledik az úton; ketten elébe futnak. Máskor elég volna rájuk pillantanod, és már látnád az egyikük következő telét, egy másik asszony üres fekhelyét, egy temetési máglyát vagy egy gyermeket, aki még meg sem született. Most nincs semmi. Csak homály. Hollóalakban alacsonyabbra ereszkedsz. A part menti égerfákon dolmányos varjak ülnek. Egyik sem indul utánad.

A folyó sodrása újra meg újra nekiver egy törött pajzsot a köveknek. Kopp. Kopp. Aztán a zaj között meghallod a nevedet.

– Morrígan.

A vörös vadkanos harcos fölemeli a fejét. Fölé ereszkedsz. A férfi halott. Tudod, mert láttad meghalni. Mégis feléd fordul. Egyik keze továbbra is a törött lándzsanyélre kulcsolódik. A másikat lassan kiemeli a vízből. Ujjai szétnyílnak. Leszállsz a pajzsa peremére. Közelről látod a torkán tátongó sebet. A szétszakadt gallérban ott sorakoznak a kék öltések. Ugyanezt az inget mostad hajnalban. A harcos állkapcsa megmozdul. De ezúttal hang nem jön belőle. Abban a pillanatban karmod alatt megfeszül a pajzs. A meder iszapjából három faragott karó bukkan elő. A köztük futó fonalak megfeszülnek, és szoros gyűrűként zárulnak köréd. Felismered a jeleket. Te alkottad őket. Réges-régen ilyen kötésekkel tartottad fogva azokat, amelyeknek nem volt helyük az élők földjén. Csakhogy a harmadik karón a jel fordítva áll. Fölcsapsz a pajzsról. De túl későn.

A fonal végigszánt a pajzson. A szárnyad megbicsaklik. Verdesel egyet. Aztán még egyet. A harmadik csapás helyett emberi kar nyúl ki a testedből. A kövek közé zuhansz. A hideg víz bezárul fölötted. Köhögve, fuldokolva kapaszkodsz meg egy sziklán. Tenyered megcsúszik, körmöd felszakad. Mire sikerül feltérdelned, vér csorog végig az alkarodon. Rászorítod a másik kezed. Vársz. A sebnek össze kellene zárulnia. De nem zárul össze. Megpróbálsz újra hollóalakot ölteni. De hasztalan. A halott harcos feje visszahanyatlik a vízbe. Szólítod, de most már azt sem érzed, van-e bármi a testében, ami meghallhatna.

A távolban megnyikordul egy szekér kereke. Lenézel magadra. Az inged ujja felszakadt, a sebedből szivárgó vér pedig lassan beleoldódik a folyóba. Valami ismerős a ruhán. A szabása. A szegése. A vászon érdes tapintása. Hajnalban ezt is mostad a gázló kövén térdelve a többi véres ruha között, újra meg újra a vízbe merítve, míg a vér vörösre nem festette körülötted a sodrást. A saját ruhádat mostad. De akkor még nem tudtad, kié. Most pedig nem látod a halált. Nem látod, elkerülheted-e. Először fordul elő, hogy a gázló mosónője önmagának jósolt – és nem érti a jóslatot.

Valaki a saját kötéseddel ejtett csapdába. Ismerte a jeleidet, tudta, hogyan kell kifordítani őket, és azt is tudta, mivel csalhat tőrbe. A neved megmaradt. Az emlékeid is. A hatalmad azonban eltűnt. És a test, amelyben most térdelsz, éppúgy elvérezhet, mint bármelyik harcosé körülötted. Előbb ki kell jutnod a folyóból. Aztán meg kell tudnod, ki merte a saját mágiádat ellened fordítani. Végül pedig vissza kell szerezned mindazt, amit elvettek tőled.

Lapozz az 1. fejezetpontra.